Égerszög
Rövid története
Égerszög község Magyarországon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérségben, Szendrőtől 17, Miskolctól közúton 50 kilométerre északra található apró - 45 fős - zsákfalu.
A középkorban a mai Égerszög területén alakulhatott ki – feltehetően a 12. században – Kovácsi falu, a tornai királyi erdőuradalom vasműves szolgálónépének települése. Legalábbis a település határában vaskohászattal való foglalkozásra utaló salaknyomokat találtak.
1270-ben a királyi erdőuradalmi területet - s vele Kovácsit - a halászó vizeket felügyelő vízóvók kapták, akik vezetője Böjte (Buhte) volt. A vízóvók birtokát a 13. század végén többször is igyekeztek megszerezni befolyásos főurak, végül Porcs fia Domokos nádor foglalta el, s Kovácsi településének az Égerszög nevet adta az éger fanév és a "sarok, szeglet, zug" jelentésű -szög utótag összetételével.
A 13. század végén a falu Tomori Elus János kisnemes kezére került.
A 14. század közepén - hiteles dokumentumok szerint - már biztosan kőtemploma állt; ennek maradványait nem ismerjük.
Zsigmond király 1424-ben Bessenyő Pálnak adományozta a falut, és így az a tornai uradalomhoz került. 1436-ban Berencsi Sáfár István szerezte meg, majd e család kihaltával János esztergomi érseké lett. 1470 körül Szapolyai Imre tulajdonába került.
A mohácsi csatavesztés után I. Ferdinánd elvette János királytól, és főkamarásának, Horváth Gáspárnak adományozta. Horváth özvegye 1559-ben eladta Mágóchy Gáspárnak és Tamásnak.
A 16. században az itt élők áttértek a református hitre.
A török megszállás alatt a portyázó csapatok Égerszögöt sem kímélték, bár a település pontos története a 17. századból nem ismert.
A 18. századból már dokumentálható, hogy az itt élő emberek földműveléssel, szőlőtermesztéssel, szén- és mészégetéssel foglalkoztak.
A település sokáig Abaúj-Torna vármegyéhez tartozott, Gömör és Borsod határvidékén.
A 19. század első felében 77 lakóházában 633, református vallású lakos élt. A falu ekkor volt a legnépesebb, ezután lakosainak száma lassan csökkent, aminek fő okai közül a mezőgazdaság szerkezetének átalakulása, az állattenyésztés és gyümölcstermelés (kényszerű) felhagyása, a szőlőültetvények pusztulása említendő.
A trianoni döntés határszélre lökte a korábban központos helyen levő községet. A II. világháború után a vidék elszegényedett, s a kommunizmus a maradék értékeket is lesöpörte a padlásokról. A 20. század első felének megpróbáltatásai után 1950-ben önálló tanácsú község lett, majd 15 év múltán a szőlősardói közös tanács részévé vált. 1979-től a rendszerváltásig Perkupával volt közös tanácsa. Önállóságát 1990-ben kapta vissza, körjegyzőségének székhelye ma Szőlősardó.
Égerszög nevét a határában, a Pitics-hegy tövében, 1954-ben felfedezett Szabadság-barlang tette országosan ismertté. A Pitics-hegy tetején álló kilátóból az Alacsony-Tátra hegyeit is látni.
Legendák
A református templom a türelmi rendelet szerint épülhetett - torony nélkül. Majd 150 év múltán a trinanoni idők után vált csak lehetővé harangtorony építése. A faluban az "alvég" úgy kívánta volna, hogy a torony a templom keleti oldalára kerüljön, míg a "felvég" nyugati tornyot látott volna szívesen, hogy a templom az ő nézőpontjuk felől hívogasson. Abban mindenki megegyezett, hogy délen nem lehet torony, hisz ott a templom közepén - úgy mint az északi oldalon is - egy vaskos támpillér szolgál megtartva a dupla boltozatos templommennyezet oldalnyomását. És akkor jött egy építőmester, aki hihetetlenül jól tudott "csalni". Megbékítette az alvéget a felvéggel és úgy húzott déli tornyot a templomhoz, hogy alig látni azt az asszimetriát, amivel a tornyot és annak központos ajtaját kezelte. A belső ajtó felé vezető cintermi út srégen vezet eloszlatva minden kételyt a statikáról, az alvégről és a felvégről.
A falu történetéhez tartozik, hogy 1941-ben rettenetes erejű pusztító szélvész sújtotta a települést, amikor annak csűrjeit és háztetőit az orkán erejű szél elsodorta és hatalmas fákat tépett ki gyökerestől. Ezek egyikét a vihar átrepítette a falu felett és a templom toronycsillagának vágódva, derékszögben elhajlította a kakast, és a csillagot tartó vasrudat. Másfél évtized után, 1957-ben állították helyre azt budapesti barlangászok.
